Interjú a Russellt/Sheidhedát alakító színésszel

Ebben az évadban úgy tűnik, hogy senki sem érzi jól magát.. vagyis Sheidheda (JR Bourne) kivételével senki. Ha belegondolunk, a Sötét Parancsnok valóban az egyetlen szereplő, akinek bármilyen mértékű sikere volt – és hőseink kárára folyamatosan nyer.

Megszerezte Russell teste fölött az irányítást, sikerült megtévesztenie a híveket, hogy elhiggyék, hogy ő a törvényes vezetőjük, mielőtt megölte volna őket, és úgy tűnik, hogy egy – ha nem több – lépéssel mindenkit mindig megelőz.

JR Bourne-nal készült egy interjú arról, hogy milyen volt több karaktert eljátszani, hogyan változott át Sheidhedává és mit várhatunk a sorozat fináléjától.

Tehát, az előző szezont Russell játékéval kezdted és végül Sheidhedával fejezted be. Már a kezdetektől tudtad, hogy két karaktert kell eljátszanod?

JR Bourne: Nem, nem a kezdetektől fogva. Körülbelül a 6. évad közepén találkozóra hívott Jason és akkor beszéltük meg. Én pedig annyira izgatott voltam, mindenképpen szerettem volna két karaktert játszani.

Ó, oké! Beszélgettél az előző Sheidhedat alakító színésszel (Dakota Daulby), hogy átvedd pár szokását vagy hogyan csináltad ezt?

JR Bourne: Nem, nem találkoztunk. Néha láttam Dakotát forgatáson, de miután befejeztem a 6. évadot, és a 7. évadra készültem, megnéztem az összes jelenetet, amelyet Madivel készített, csak hogy felfrissítsem a memóriámat. De Jason és Kim, a 7. évad kezdete előtt tartott ülésünkön azt mondták: „Szeretnénk, ha te keltenéd életre Sheidhedát, úgy, ahogy te játszanád őt.”

Nekem mindig úgy tűnik, hogy nem igazán vidám, de ettől függetlenül nagyon is erőteljes. Tehát ez egy győztes Sheidheda, amelyet te alakítasz. 

JR Bourne: Úgy imádom és ez egy nagyszerű megfigyelés és azt hiszem, hogy pontosan passzol ahhoz, amit csinálok. Feszültséget kelt. Nem ragadt az elmetárban. Nem kell harcolnia azért, hogy átvegye valakinek a testét vagy hogy az akaratát írányítsa. Ott van. Végtagjai, ujjai és lábai vannak és ő irányít. Ez az, amit ő akart.

Annyi karaktert alakítottál már ebben a sorozatban. Először Russellt játszottad, majd Sheidhedát alakítottad Russell szerepében. Hogyan különböztetted meg Sheid-Russellt az igazi Russelltől?

JR Bourne: Úgy gondolom, hogy Sheidheda nem ismerte Russellt, de Madit, Indrát, vagy Gaiat igen. Ismeri ezeket az embereket és bármennyire is megszakadt a kapcsolat, tisztában volt azzal, hogy kik ők. Russellel sose találkozott. Nem tudta, ki ez a személy, vagy hogyan járt és hogyan beszélt. Viszont volt egy könyve és tanulmányozta a dolgokat. Végül pedig kialakítottam a saját Sheid-Russellem.

Tudjuk, hogy Sheidheda élvezi, ha találkozik egy jó ellenféllel, harccal vagy sakk partnerrel. Van valaki a Sanctumban, akit tisztel?

JR Bourne: Indra. Úgy gondolom, hogy Sheidheda teljesen rosszul viszonyul a szeretethez és a társasághoz, sőt a támogatáshoz is. De azt tudjuk, hogy megbecsüli a harcosait, azt aki érdemes ellenfél lehet. És ő Indra. Örülni fog akkor, ha megölheti őt, de valószínűleg ő lesz az utolsó ember, akivel ezt megteszi.

Arra emlékezteti, mikor még először volt Parancsnok. Ő az a gyermek, aki viseli a súlyát annak, amit a klánjával és a szüleivel tett és van valami furcsa érzés benne, hogy ezt láthatja a felnőtt verzióban is. Elmés módon látja a dolgokat, de rendkívül tiszteli a harcost, akivé Indra vált. Bármennyire is csalódott benne.

Sheidhedáról és Murphyról is kérdezünk, mert imádtuk azt a sakkjelenetet kettejük között. Mit szólsz a dinamikájukhoz?

JR Bourne: Szerettem Richarddal dolgozni, szerettem erre felkészülni, szerettem ezt forgatni. Kiemelkedő és emlékezetes maradt, mert nagyon jól éreztük magunkat.

Bizonyos mértékben tiszteli őt is. Nem csak azért, mert ők a hőseink, hanem azért is, mert látja, hogy mire képes. Lát egy kis kihívást benne, például: „Tudnám őt manipulálni?” Tehát van valami, amiért abszolút tiszteli őt is. Nem úgy, mint Indrát, szóval nem is igazán tisztelet ez, hanem, hogy élvezi a vele való párbajozást.

Mindig úgy nézel ki, mintha igazán élveznéd a jeleneteidet. Olyan energia rejlik bennük, ami miatt Sheidheda robbanásszerűvé válik. Mi tetszett a legjobban a karakterben?

JR Bourne: A szabadsága. Amikor testet ölthetett a szeme előtt lebegett a cél, a támogatás, a hadsereg visszaszerzése és az, hogy újra parancsnok lehessen és mindeközben csak jól érzi magát. Egyszerűen csak élvez minden pillanatot, mintha ez lenne az utolsó, amit csinál.

Úgy vettem észre, hogy Sheidheda szereti az édességet. Tudnom kell – van-e gyengesége a Sötét Parancsnoknak a sütikkel szemben?

JR Bourne: [Nevet] Ó, ez remek kérdés. Mindenképpen élvezi az ízeket. Azt hiszem, amikor először átvette Russell testét az első részben, volt egy kajás, „Ó, igen, ez nagyon finom.” pillanata. Nemcsak élvezi a manipulációt és annak sikerét, de élvezi az emberi testet is, amit kapott.

Ez tökéletesen felvezeti a következő kérdésem. Elmélkedtem Russellről, hogy valamilyen picinyke emberség még lehetett benne, legalább meg tudta érteni az ember, hogy miért is tette azt, amit tett. Látsz Russellben és Sheidhedaban hasonlóságot?

JR Bourne: Ez egy remek kérdés. Az egész évad során nem tudtam úgy kezelni, mint valakit, aki teljes egészében gonosz. Úgy láttam, hogy ez a “térdelj le, vagy meghalsz” dolog segített kialakítani maga köré egy családot. Amikor Murphy azt mondta, hogy Lexának sikerült összehoznia a klánokat, Sheidheda volt az, akinek először ez az ötlete támadt. Nagyon csavart és furcsa elképzelése van a családról. Ez az egész akkor kezdődött, amikor még fiatal volt, és az édes anyukája elküldte, hogy harcoljon a Konklávéban. A családról kialakult képe ezért nem olyan, mint egy normális emberé.

Tudom, hogy nem mondhatsz sokat a sorozat fináléjáról, de ha ételként kellene leírnod ​​a végét, akkor milyen lenne?

JR Bourne: Ételként? Ó, csodálatos. Hűha. Lasagna-t mondanék. Mert tökéletesen rétegzett minden falatkája és ízletes és tökéletesen elkészült. És tudod mit? Ez egy fényes lasagna. Ez egy másnapos lasagna. Ezek az ízek és összetevők egy éjszakán át voltak a hűtőszekrényben és mindegyik tökéletesen összeolvad és ez a siker kulcsa. Tökéletes.